....amikor még aranydió sem volt a fákon...Közeledik a karácsony, és ilyenkor mindenki a régi, gyerekkori karácsonyok hangulatát próbálja újra előteremteni, de nem mindig megy. Milyenek is voltak azok a régi karácsonyok?Több Karácsony van mögöttem, mint amennyi előttem. Voltak közte nagyon szépek, felejthetetlenek, voltak szomorúak is, így eszembe jutottak gyerekkorom karácsonyai. Mindenki készül valamilyen módon. Egyesek az ajándékozás ünnepének élik meg, a gyerekek már a reklámokból választanak ajándékot, sokszor a nagymama nyugdíja nem kíséri a plázás kínálatot, szégyenkezve teszi kis, saját készítésű ajándékát a fa alá és már nem is fürkészi kis kedvence csillogó szemeit, valahogy elveszik a sok doboz közt, hisz számára már a fűtött szoba is luxusnak számít, de még adni szeretne szeretteinek valamit. Vannak akik a szeretet és a béke ünnepének tekintik, ezen a napon együtt a család, örülnek egymásnak, és vannak akik szép csendben, magukban élik meg a karácsonyi csodát. Míg kicsik voltak a lányaim, minden Karácsony előtt felolvastam nekik a Gyufaárus kislányt, nem szerették, szomorúnak találták. De szerettem volna bennük tudatosítani, nem jut mindenkinek terített asztal és ajándék a fa alá, vannak szomorú sorsok. Voltak és mindig is lesznek emberek akiknek ez közömbös, szinte meg sem látják a nagy csillogástól, pedig sokszor egy együtt érző szó, egy segítő kéz felér a legcsodálatosabb ajándékkal, két kicsi gyerek szemében pedig ilyenkor lehet látni a összes karácsonyi fénynek a csillogását. Emlékszem, anyuci  vanília illatú konyhájában csodákat tudott varázsolni éjszaka, hogy ne lássam varrta az első babámnak a babaruhát, melyen felfedezni véltem anya jobb időket látott ruhájának darabját. Amikor meggyújtotta a karácsonyfán az első gyertyát, arra a melegségre ami átjárta a lelkemet, melyet csak akkor és ott lehetett érezni. Más idők voltak azok és más karácsonyok. De ahogy az angyalkák elszálltak, maradt a realitás. És már kérni sem kértem semmit, kaptam persze, de amolyan prózai dolgokat. Egyre emlékszem, ami nagy örömet szerzett: amikor ötödikben korcsolyát kaptam, persze amolyan tekerőset, de jó volt az. Nem vágytam rá korábban, de nagyon örültem neki, és akkor még voltak jégpályák, egész télen ott lógtam az osztálytársaimmal. A hó menetrendszerűen megérkezett december elején,meleg,hófehér takaróval borítva a falusi tájat. Vakító napsütésben a fehér takaró borította táj nyugalmat árasztóan giccses volt, de mi imádtuk. Meleg biztonságot adott nekünk. A remek hógolyó csaták emlékeit ma is a szívemben őrzöm. Csak ritkán kellett aggódnunk a fehér karácsonyért. A téli szünet mindig élményekkel telt, melyeknek szinte mindig a hó volt a főszereplője. A Karácsony pedig mindig fehér volt és varázslatosan szép. Szeretetteli, meghitt, alma és dióillatú. Utánagondoltam: angyal, nem angyal...az alapvető különbség az, hogy a gyerekek mit gondolnak, hogy most kapok valamit, vagy hogy kölcsönösen megajándékozzuk egymást, tehát adok én is. Jó, annak idején rajzoltam én könyvjelzőket, mert szerettem rajzolni, de nem értettem, minek, amikor az angyal sokkal különb ajándékokat tud hozni ezeknél. És amíg az angyalt vártam, addig mindig vártam mellé a csodát is, valamit, amit csak egy angyal tud hozni. Ezek azok a dolgok anya, amelyeket Tőled kaptam, és melyeket magammal vittem a felnőtt karácsonyaimba...(Írta: Kiss Gabriella)

A Karacs Ferenc Múzeum hív és vár minden kedves érdeklődőt 2016. december 14-én, du. 17 órakor kezdődő programjára.
"Püspökladány és környékének korai történeti emlékei, az őskortól a honfoglalásig" címmel új kamarakiállítás nyílik. Megnyitja: Ferenczyné Csáki Annamária tagintézményvezető. A tárlóban elhelyezett tárgyak a múzeum gyűjteményében megtalálható, történelem előtti korból (kőkor, rézkor, bronzkor, vaskor, népvándorlás kora) származó anyagba nyújt betekintést. A tárlót bemutatja: Fórián Péter
Ezt követően egy történelmi előadásra kerül sor. 1916. december 30-án, száz évvel ezelőtt koronázták meg az utolsó magyar királyt, Boldog IV. Károlyt. Rá emlékezve Seres László a Karacs Ferenc Múzeum munkatársa mutatja be a hányatott sorsú uralkodó rövid életét és uralkodását.

A Bereki Irodalmi Társaság szervezésében Tiszta csengő hang, ékes csángó nyelvjárással fűszerezve címmel 2016. december 9-én, pénteken 17:00 órai kezdettel Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas csángó énekes, keramikus művész előadását láthatják az érdeklődők Berekfürdőn a Bod László Művelődési Házban.

Ökumenikus istentiszteleten szentelték fel a hortobágyi ökumenikus templomot, amelyen részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke, Szabadi Árpád református esperes, Felföldi László római katolikus püspöki helynök, Szenes József nyugalmazott plébános, Hasulyó János Balmazújváros plébánosa, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye lelkészei továbbá római- és görög katolikus lelkipásztorok. A világi méltóságok részéről Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Vincze Andrásné Hortobágy- és Dr. Veres Margit, Balmazújváros polgármestere, Dr. Déry János, a Hortobágy Templomáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az 1950-53-között a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének tagjai. (forrás: dnyem.hu/index.php/homepage/item/1332-okumenikus-templomot-szenteltek-hortobagyon)

Az Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott ahol már sehova sem vezet út, ott ahol a fenyők égig érnek, ott ahol szél, ha fúj is csak suttogva teszi, ott ahol a fűrész, balta évente csak egyszer szól csizmás ember két kezében, ott lakik és ott is alszik  fenyves  tövén, tűlevélben, gyantaillat vánkosában: December.
  Ha csengő szól, mert végére ér a november, nyújtózkodik, nagyot ásít, útnak indul december. Tudja jól, hogy nem siethet, minden nap csak egyet léphet, hogy megérkezzen éppen akkor, zsákjában a karácsonnyal, mikor kell.
  De ott, az Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a  rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott na és ahol már sehova se vezet út, köves földön, mohás ágyon, gyámoltalan, csenevészke, épp, hogy most egy araszka fenyő bébi nőtt a gazban. Nem láthatta az eget, mert a nagyok körbe fogták, fúvó széltől is megóvták, tűző naptól eltakarták. Ám most, hogy szólt a csengő hangja és suttogva ment ágról gallyra, próbálgatta hátha érti, hátha hallja, amit ott fenn a magasban nénje és testvér bátyja és a fenyők nagy családja suhogva küld ágról-ágra, hogy nemsokára közeledik, megérkezik a Karácsony.
  Nézett jobbra, nézett balra, gyenge ággal kapaszkodva – Majd, ha itt lesz, biztos látom, csak mondjátok, hogy felismerjem, milyen is az a Karácsony!
Büszke, sudár, nagy testvérek lehajoltak, hozzáértek, közülük is a legvénebb kezdte halkan, éppen súgva:
- Figyelj kicsim, gyenge társam, csak hírből tudom, mert nem láttam. Közülünk egy deli társunk, mindig elmegy, minden évben, de vissza nem jött soha egy sem, csak fúvó széllel mind üzente:
- Gyönyörű volt és megérte!
Az Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott ahol már sehova sem vezet út, oda azért minden évben, úgy decembernek közepében, nagy csizmában, nagyot lépve fenyőér megy minden évben egy ember. Ahogy beér az erdőbe, fenyőerdő közepébe, épp hogy lépne jó nagyot, de lenn a köves földön, moha ágyon felkiált egy csenevészke, épp hogy kinőtt kis fenyőcske.
- Jaj! Nehogy rám lépj! Ágam törne!
- Ó, te kicsim! Ó, te, Ó, te – Jaj dehogy, dehogy. Nem taposok.  Ágacskádra, majd vigyázok.
Csizmás ember földig hajolt, óvatosan, két tenyérrel, mohás földdel a kicsikét kiemelte, tarisznyába nagy vigyázva beletette. Indult haza nagy sietve és puha földbe, társak közé a kertjébe elültette.
  Mert addig a kis fácska kéklő eget, fénylő napot, éjszakában száz csillagot, fenn az égen kerek holdat, fényességet sose látott. Tűleveles két kis ágát meglengetve így kiáltott:
- Most már értem! Most már látom! Ez volna hát a karácsony?!
Lép December huszonhármat. A kis fenyőnél épp megáll, majd megsimítja, szól is neki:
- Várj egy napot! Ha elhagyom a huszonhármat, fordulj oda, nézd a házat! Benn egy sudár, deli társad, mind körbe állja a sok ember énekszóval, szeretettel, ága között gyertya, díszek, pici jászol, benne szalma, szalma között kis Jézuska. Ha meglépem a huszonnégyet és ha este sötétség lesz és felgyullad az égi csillag, akkor bontom ki a zsákom és minden szívben – majd meglátod -, megérkezik a Karácsony. (Írta: Anyóka)

Szabó Sebestyén László színművész 1991. december 21-én született Debrecenben. Édesanyja Szentgyörgyi Rozi előadóművész, édesapja Szabó László Béla költő. 2011-ben végzett az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán, és felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára, Bagossy László, Rába Roland és Pelsőczy Réka osztályába. Gyakorlati éveit az Örkény Isván Színházban és a Nemzeti Színházban töltötte.  Színművész diplomáját 2016-ban vette át. Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színházban: Részegek (2016) - Matthias, CYRANO DE BERGERAC (2016), Csongor és Tünde (2016) - Dimitri (forrás:nemzetiszinhaz.hu)

Mihalkó Gyula kalapkészítő mester (1949-2016) Balmazújvárosban, kalapos dinasztia tagjaként született. A Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap merinói bárány gyapjából, kézzel készített, egyedi formájú, a viselő foglalkozását jelző hortobágyi pásztorkalap. A balmazújvárosi Mihalkó család tagjai a 19. század derekától – öt generációjuk 11 kalaposmestere – foglalkoznak kalapkészítéssel.
Az édesapja műhelyében „csapta meg a gyapjú illata”, ott ismerkedett meg a mesterséggel. Első kalapját 15 évesen készítette el saját főjére. Mihalkó János nagyapa után nemcsak fia, hanem az unokája is az ősi mesterség rabjává vált.
Középiskolai tanulmányai befejeztével a BIOGAL Gyógyszergyárban helyezkedett el. A katonaság után a Nagyhegyesi Termelő Szövetkezetben dolgozott, közben elvégezte a gépipari technikumot is. Munka mellett nagybátyja, Mihalkó Zoltán kalapos mester műhelyében segédkezett.
Mihalkó Gyula és fia 1997-ben nyitották meg saját kalapos műhelyüket Balmazújvároson. A pásztor- és viseleti kalapokat hagyományosan, az 1880-as évektől alkalmazott kézi technikával készítik. 1999-től Népi iparművész.
2003-ban a Népművészet Mestere címet a hortobágyi pásztorkalapok és a hagyományos paraszti kalapok készítéséért kapta meg. Azóta számos díj és elismerés birtokosa: Hagyományőrző-díj, Király Zsiga-díj, Kölcsey Ferenc-díj, Gránátalma-díj, Balmazújváros Város Kultúrájáért-díj, Szidor Kati emlékérem.
A hortobágyi pásztorok hagyományos kalapjait, a naptól, hidegtől és esőtől védő fejfedőt, ma már egyedül a Mihalkó család készíti az országban. Az idén a Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalapot felvették a Magyar Értéktárba.
Mihalkó Gyula bejárta míves kalapjaival a legrangosabb sokadalmakat, kiállítási helyszíneket. Nem hiányozhatott a Kézművesek Ünnepéről és a hortobágyi Hídi Vásárról sem. Ezreknek mondta mosolyogva egy-egy sikeres kalapválasztást követően: „Kalap szakadjon, a gazda maradjon!” Hordják egyedi kalapjait itthon és szerte a világban. Balmazújváros messze földön híres „nagykövete”.

Bodnár Vivien szinművész (1975. február 12. Karcag) Gimnáziumi tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte. Ezt követően egy évig a Békés Megyei Jókai Színház stúdiójában tanult, majd 1994–1997-ig a Nemzeti Színiakadémia Művészeti Szakközépiskolában képezte tovább magát, ahol Kőváry Katalin és Hámori Ildikó osztályába járt. 1997-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, amelyet Léner Péter és Szirtes Tamás irányítása alatt 2001-ben végzett el. Miután lediplomázott, a Vörösmarty Színház szerződtette, 2006-tól pedig a Veszprémi Petőfi Színház társulati tagja volt.
A közszolgálati csatornákon több műsorban is feltűnt: egyebek mellett a Kulisszatitkok adásait vezette, illetve az István, a király 25. évfordulója alkalmából megrendezett A Társulat című szereposztó show-ban is láthatta a közönség. 2009-ben Magadat vállalni kell! címmel szólóalbumot jelentetett meg, továbbá közreműködött Koltay Gergely Őrizz meg engem című lemezén, valamint a Diótörő és Egérkirály dalait tartalmazó CD-n is. Az ő fészereplésével mutatták be Csíksomlyón a  Napbaöltözött leány c. rockoperát. Nagy sikert aratott a debreceni Csokonai Szinházban a Tűzrőlpattant Tündérország c. mese musicalben. Mostanában Bodnár Vivien, az Édes Anna musical főszereplője, "Vizyné" bőrébe bújva kápráztatja el gyönyörű hangjával és játékával az előadások látogatóit. Díjai: Neményi Lili Sanzonverseny – Első helyezett (1999, 2000)

Ötödik alkalommal rendezik meg Berekfürdőn a Tepertő és Pörc Fesztivált. 2015. november 19-én a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő előtti parkolóban reggel nyolckor kezdődik a gasztronómiai bemutató, közben a látogatók kézműves termékeket vásárolhatnak. A fesztivál színpadon fellép a Berekfürdői Hagyományőrző Néptánccsoport, a Nagyiváni Hagyományőrző Néptáncosok, a Kunmadarasi Kaláris Néptánccsoport, valamint a Dalma Dance Klub berekfürdői tagozatának táncosai. Gasztronómiai előadást tart Dr. Kenyeres Imre Berekfürdő díszpolgára. Délben a Kokas Banda koncertjén mulathatnak a nézelődők és táncházban forgathatják meg párjukat. Napközben a térzenét Bényei Gábor szolgáltatja és fellép még Szabó Ádám is a nap folyamán. A helyszínen kóstolójegyek vásárlására lesz lehetőség és az alább felsorolt ételekből lehet választani: abált szalonna, tepertő, pörc. Kóstolójegy ára: 500.-Ft